MENÜ

Tatár Csilla, a Babbo bababútor arca

Tatár Csilla a Babbo bababútor arca

 

Nagy örömmel jelentjük be, hogy Tatár Csilla a Babbo bababútort választotta kisbabája szobájának berendezéséhez.

Tatár Csillát riporterkén és műsorvezetőként ismertük meg több neves TV2-es műsorban, mint például az Aktív vagy a Mokka. Legutóbb pedig az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti válogatóműsorának, A Dalnak volt a műsorvezetője az MTVA, M1 és Duna World csatornáin.

„A babaszobáról abban a pillanatban elkezdetem álmodozni, amikor megtudtam, hogy Milán a pockomban van. Konkrét elképzelésem nem volt, csak a színekben voltam biztos,a részleteket illetően pedig a megérzéseimre hallgattam. Abban biztos voltam, hogy nyugodt, letisztult babaszobát szeretnék a kisfiamnak, olyat, amit később a különböző kiegészítőkkel, úgy tudunk majd variálni, hogy az a kisfiunk életkorához és ízlésvilághoz a legjobban passzoljon. A másik - és talán legfőbb szempont -, pedig a biztonság volt, így esett a választásunk a Babbora, ahol Csaba rutinos apukaként a csapatával együtt, olyan meseországot álmodott meg Milánnak, ahol nincsenek éles sarkok, veszélyes polcolok, hangosan csapódó ajtók és rosszul összerakott kiságyak. Azóta pedig Milán és családja is imádja a mesés végeredményt!”

Vissza a hírekhez!

Termékcsaládok

A 21. századi vonalvezetésű STELLA bútorcsalád rejtett fiókos pelenkázója és fiókos szekrénye kihívás a cseperedő babák számára, és praktikus tárolóhely az anyukák részére.

Az izgő-mozgó, huncut babák ihlették a FIORE bababútor kiságyait és négy fiókos pelenkázóit, az egyedi színösszeállítású elemekkel a babaszoba különleges hangulatú lesz! 

A LUNA bútorcsalád szögletes formája és egyedülálló kerek gombjai elegáns összhatást, páratlan hangulatot teremtenek a babaszobába. Különleges bababútor - különleges babának! 

Visszafogott, kerek formák jellemzik a SOLE bababútor elemeit, a babaágyhoz illeszthető pelenkázóval és játéktárolóval sorolható bútorcsaládot kapunk, mely ideális az egységeket kedvelők részére.

A STELLA PRÉMIUM bababútor magasfényű babaágya, pelenkázó komódja, variálható kétajtós szekrénye fényűző körülményeket teremt minden babaszobába, Tandem fiókjaival egyedüli a Babbo bababútor kínálatában. 

A meghitt hangulatú MARE bababútor család a környezet színeivel díszíti a babaszobát, tágas pelenkázói, átalakítható babaágyai minden lakásba illenek, harmóniát és nyugalmat teremtve a legkisebbeknek.

A Junior család elemeihez megálmodott házikós ágyak a biztonság érzésével kényeztetik a gyerekeket, miközben kialakításuk révén akár ott feküdhetünk mellettük, míg álomba merülnek.